Zsubori Ervin: Menteni a menthetőt
Digitális korban élünk; ami új születik, javarészt már eleve digitális formában jön létre. A kép, a hang, a film, a szöveg. Ez is, amit éppen olvasok. Megalkotják, lefuttatják rajta az ellenőrző programokat, átvilágítják, vírusos-e, ha igen, tisztára sikálják, aztán elmentik valahová. Ideális esetben mentenek belőle biztonsági másolatot is, lehetőleg másvalahová. Onnantól a merevlemez forog, az alkotó pihen.
Nem olyan régi még ez a kor, hogy kizárólagosságot élvezhetne. Rendre lehúzza a pre-digitális periódusok öröksége, a manuális évezredek kőbe-papírba vésett tudása: mindaz a gigantikus tömörítetlen állomány, amely irracionálisan szétaprózott meghajtókon, nehezen fellelhető könyvtárakban itt-ott megmaradt.
Ez persze nem maradhat így. Mert a digitális kor egyúttal a digitalizálás kora is. Ami még megvan – és mi minden nincs már meg! –, bitté konvertálható. Szerver itt, formátumcsere ott. Az írásos tudás talán a legkönnyebb eset. A szkenner fénypászmája végigsöpör a tömött polcokon, a szövegfelismerők már messziről felismerik, ami érték, aztán hadd szóljon: felpörög az algoritmus-szekció, a számokat, egyeseket és nullákat, közvetlenül a lemezre írják. Egyszóval elmentik az elmenthetőt.
Tulajdonképpen ezt csinálja Gábos József is: menti, ami menthető. A digitális korban él ő is: ha talán nem is abba született egykoron, de belenőtt, operál immár a rendszerekkel, frissít a legújabb verziókra, képben van, ha képről van szó, hajtja a meghajtókat. Azon belül is a CD-meghajtókat preferálja, és azt, amit azok tálcán kínálnak: a CD-lemezeket.
Legyünk őszinték: a Compact Disc lejárt lemez. Egyszerűen túlszaladt rajta az idő. Azzal a kevés idővel, bő egy órával, ami zenéből ráfér, vagy azzal a 700–800 megával, ami információból rápréselhető, ma már nem jutunk messzire. Ennyivel nemhogy az információs szupersztrádára nem érdemes kihajtani, de a legközelebbi vasárnap is nyitva tartó könyvesboltig is alig tartana ki. A CD esendő, a CD beteljesült végzet, a CD kisebbség: a száguldó gépkorszakban a CD már-már emberi.
Ami emberi, az szerethető. Gábos József annak idején a CD-t mint zenehordozót szerette meg. Kollekciója legendásan gazdag, gyűjtőszenvedélye enciklopédikus hevülettel átitatott: nem egyszerűen lemezeket vásárol, hanem végső soron magát a zenét igyekszik maga körül tudni. Ha úgy tetszik, elmenteni az általa birtokolt tárhelyre: az otthonába.
Gábos József azonban művész is, méghozzá olyan, aki több platformon alkot: egyfelől festő, másfelől digitális művész, néha pedig a kettő egyszerre – mix-mediális alkotó. Utóbbi minőségeiben futott össze a CD-vel mint adathordozóval. Amely nem csak hangokat képes konzerválni, hanem képeket – állókat vagy mozgókat –, és tulajdonképpen bármit, ami ráfér. Például könyveket is.
No igen, a könyvek. Vajon hány könyv férhet rá egy közönséges CD-lemezre? – tette fel magának a kérdést Gábos József digitális írástudó művész, ám a választ már festő-képzőművész mivoltában adta meg: talán ha hét-nyolc gerinc… Ha nem túl vastagok…
Gábos József ekkor elmentette, amin éppen dolgozott, gondosan bezárta a futó alkalmazásokat, majd akkurátusan kikapcsolta a számítógépet. Felmérte az íróasztal szélén halmozódó, használhatatlanná vált CD-korongokat, majd miután soványnak ítélte az állományt, maga ártalmatlanított egy nagyobb mennyiséget, aztán munkához látott: szisztematikusan elkezdte lemezre menteni a világirodalmat. Benne természetesen a magyarral is. Minden kötetből csak annyit, amennyi egy CD-re ráfér.
Gerincekből, keményborítókból, előlapokból, belső címoldalakból, nyitó- és zárófejezetekből, impresszumokból, félsorokból, tartalomjegyzékekből és ajánlásokból építkező, ihletett kollázs-univerzuma sohasem látott arcait tárja fel a klasszikusoknak. Miközben cím- és mondatöredékeivel megidézi a szó szoros értelmében citált munkát, olyan kitapintható vizuális plusszal gazdagítja az életműveket, hogy az ember legszívesebben azonnal rohanna a legközelebbi antikváriumba vagy ócskapiacra, személyesen is belelapozni egy aranycirádás Jókaiba, a Modern Magyar Könyvtár bármelyik mélyvörös könyvébe, egy időtlen Goethe-fejtegetésbe, vagy épp egy ismeretlen nagylexikon IX. kötetébe – amíg még nem késő, amíg még lehet.
Felolvashatóan végtelen projekt ez, amely azon túl, hogy gyönyörködtet, a már-már lesajnált CD-nek is újra tartást adhat. Ki tudja, talán egyszer jön egy fejlesztő, aki látva ezen újraformázott lemezeket, kilép az olvasatlanul digitalizált könyvespolc-kilométereket elnyelő szerverszobából, s egy nyugalmas park padjára telepedve felskicceli egy merőben új típusú meghajtó tervét, amely majd képes lesz lejátszani a szabványosítandó formátumot: a GJ-lemezt.
[Elhangzott 2015. május 30-án Szigetszentmiklóson, az Arnolfini Galériában, Gábos József CD-gyűjtemény című kiállításának megnyitójaként.]
> CD gyűjtemény – Könyvek CD-n / CD collection – Books on CD (2015-2016)
