Kováts Borbála: Felül a jelen, alul a múlt

Tartalomjegyzék: Írás, firka | Titkosírás | Újra és újra | Struktúra, felület, ritmus | A felülírás, a változás | Egyszerre épít és kutat.

Írás

Az írás itt felület, jelek sora, struktúra. Gesztusok, kézjegyek. Az írás a személyes, az egyéni, a máséval összetéveszthetetlen megnyilvánulás. Az írás szükségszerűség: végig kell járni, végig kell gondolni. Felderítés, önvizsgálat, maga kijelölte út, vallomás. Mintha külső erő kényszerítené rá, pedig maga-magára-rótta feladat. Csinálni kell, elejétől a végéig, monomániásan, újra és újra és megint. Feladat, kötelesség, mint a kódexmásoló szerzetesé. Akkor is az, ha ő a saját szövegét írja.

Egy-egy táblán belül a szöveg néha ismétlődik, ilyenkor a képnek ez is adja szerves ritmusát. Súlyos, kántált, vég nélkül ismételt mondatok – mint egy iskolás feladat, penitencia. Ha sokat ismételjük, végül már nem érezzük az értelmét, csak a forma marad meg és a végtelen ismétlés gesztusa.

Az írás faltól falig tart, margó nincs, a szöveg mindent befed. Gyakran változó sűrűségű sorok tagolják, beállítva a betűnagyságot, amitől egyes feliratok különböző mértékű hangsúlyt is kapnak.

Titkosírás

Rendszer, amit nem ismer senki. Az alkotó befelé fordul, kifelé csak a titok látszik. Szavak nincsenek, csak érzet, hangulat van, sejtelem van, de tudni nem tudunk.

Meglehet, hogy csak ő tudja kibetűzni – ez esetben az írás magányáról árulkodik. Ha pedig vannak még kevesen, akik el tudják olvasni, úgy a kép épp róluk szól.

De a mű, a titkosírás – hiába intim, rejtőzködő – ha kiállítják, másképp működik. Provokációvá válik. Azt mondja: „nem érted, nem értesz, kívülálló vagy. De neked is szól, fejts meg, érts meg engem!” És van itt kalligráfia is, ami kilóg az eddig taglalt befelé fordulásból: kérkedik, kacérkodik, felhívja magára a figyelmet. Az alkotó elfed, hogy meglássunk, kódol, hogy dekódoljunk.

Aztán a titkosírás használata mást is jelent: egyfajta alternatíva keresése is. Talán felfedezhető egy másik, egy új kommunikációs rendszer, melyet a felek még nem torzítottak el, ahol a jelentéshez még nem tapadnak kellemetlen, olykor bűnös asszociációk. Amelyet még nem ismernek azok, akik átértelmeznek, kisajátítanak.

Firka

Ha titkosírással van dolgunk, nehéz azt megkülönböztetni a firkától. A firka gesztus, az érvénytelenítés, a felülírás eszköze. Azért az látható marad, hogy valami volt ott, de az már nem érvényes.

Felülírás

Az egyszerű kevés: gyengének, erőtlennek, szimplának tűnik. Nem aktuális. Kell rá egy másik réteg. De az előző is átdereng, az összkép módosul, bonyolódik. Nem, ez is kevés, még kell. Jöjjön rá írás, hogy azt is el lehessen mosni ismét. Újabb réteg, új minőség. Új írás, firka. Új alap. Felülírás.

Általában: ki tudja hol a határ a jelek sokasága és a felület között? Itt az írás fokozatosan oldódik fel a háttérben, észrevétlenül válik annak részévé. Máskor az új szöveg összekeveredik a régivel, így a rétegeket nem tudjuk megkülönböztetni egymástól.

A történetet időrendben mondja el, a jelen van legfelül. Így alul van a múlt, annak összegyűlt, lerakódott nyomai. A jelen az egyre bonyolultabb alapokra építkezik. Percenként változik, percenkét múlik el, csatlakozik a múlt rétegeihez. A múlt is módosul ezáltal.

A felülírás a változás leképezése.

Egyszerre épít és kutat

Keres valamit. Az írás, a feladat, a kijelölt út mintha erről szólna: meg kell találni.

Mert valami előtte is titok, de az nem az írás jelentése. Valami, amihez mindig közelebb és közelebb jut. De még nincs meg. Még mindig nincs meg. Ezért újrakezdi, más eszközzel, más anyagokkal. Más színnel, más felületre, más írással, más jelekkel. Nincs meg, felülírja. Nincs meg: eltakarja. Festi, rajzolja, karcolja, gyúrja.

Mindent kipróbál. Miközben egymásra épülnek a képrétegek, ő figyel, tanulmányoz, analizál. Keresi a választ. Keresi a megoldást. Kutat jelek, szavak, nyelvek, felületek, anyagok és eszközök között.

Nem géppel csinálja már, ezt a munkát csak manuálisan lehet elvégezni. Mert nem csak a szem és az agy dolgozik, de a kéz is kutat. Tapintani is kell, koszosnak kell lenni, belemerülni, a részévé válni.

Talán ez a munka maga a megfejtés. És ezt csak egyedül lehet, koncentráltan, meditatívan.

[Elhangzott 2015. június 5-én Lovason, a Nagy Gyula Galériában, Gábos József kiállításának megnyitójaként.]